Kövesd a végterméked útját!
A környezettudatos életmódról szóló cikkek tárgyát általában az étkezéssel, fogyasztási szokásokkal esetleg energiafogyasztással kapcsolatos tudnivalók és irányelvek képezik. Sokkal ritkábban esik szó arról a végtermékről és annak útjáról, ami a hátsó felünkön távozik tudatosan megválogatott ételeink elfogyasztása után. Erről valahogy nem illik beszélni, hisz ez a dolog, legyen az kicsi vagy nagy, nem tartozik másra csak magára az illemhelyre.
A mai ember számára az illemhely nem más, mint a rengeteg ivóvízzel működő vízöblítéses vécé. Pedig ennek környezetbarátabbá tételére vannak lehetőségek, például azáltal, hogy a tartályba nem ivóvizet, hanem valamilyen szürkevizet (mosás, mosogatás, fürdés után távozót) csatlakoztatunk, ezáltal is csökkentve a világszerte egyre drágább és értékesebb ivóvíz felhasználását.
A tanyára mi azonban egy még környezettudatosabb megoldást álmodtunk, mely a Kaufland Románia Act for Tomorrow Egyesület által megvalósított Start ONG pályázati támogatásával valósulhatott meg. Ez nem más mint a fűrészporos vécé, ami azon az elven működik, hogy a vécébe pottyantott kis- vagy nagydolog egy vederbe gyűl, amit általában fűrészporral vagy faforgáccsal szoktak betakarni majd a vödröt rendszeresen egy komposztálóba ürítik, ahol a termo- és vagy gilisztakomposztálási folyamatok vagy az idő (min. 2 év) megoldja a lebomlás kérdését!
Bátorítunk benneteket, hogy kövessétek nyomon végtermékeitek útját ürítés után is a tanyán!
Szabó Zsófia, természetpedagógus